2. rész~Miért?

Halk, egyenletes sípolásra  nyitottam szemeim, alig résnyire. Eleinte homályosan láttam, majd egy kis idő elteltével élesedett a kép. Kórházban vagyok? Hol vannak a többiek? Amint feltettem az utóbbi kérdést magamban, mocorgást éreztem oldalamnál. Lenéztem, hogy mi lehet ott, illetve ki. JungKook volt az, ült az ágy mellett. Felsőteste ráborult az ágyra, fejét karjain pihentette. Egyik kezével enyémet fogta. Amint realizáltam, mi is történik most, szívem őrült tempóra váltott, és ezt a mellettem lévő kis gép is jelezte. Egyre gyorsabban sípolt a gép, mire a mellettem lévő felpattant, elengedte a kezem és rohant ki. Pár pillanat múlva egy orvossal jött vissza oldalán, aki megnyugtatta, hogy semmi bajom nincs. Kiment az orvos, ő pedig visszahelyezkedett előbbi helyzetébe. Megfogta a kezem és engem kezdett el bámulni. Mikor észrevette, hogy kidülledt szemekkel nézek rá, elengedte a kezem, majd felült rendesen a székre. Vettem a bátorságot, és megkérdeztem, mi is történt ami miatt ott kellett lennem.
-Kook..-Köszörültem meg torkom, elég rekedt hangom volt.- Mi történt?- Kérdeztem. Kezdtem unni a fekvést, megpróbáltam felülni, mire fájdalom nyílalt a gerincembe. Felszisszentem, és feladtam az üléssel való küzdelmem.
-Ehm..Volt egy balesetünk. A busz frontálisan ütközött egy teherautóval. Mivel mi be voltunk kötve, nem lett nagyobb bajunk..csak kisebb zúzódások. De te nem voltál bekötve, és a buszsofőr elmondása szerint, te épp sétálgattál amikor ez a baleset történt. Háttal nekiestél a szélvédőnek, az kitörött. A hátad tiszta seb, a szilánkok majdnem elvágták az ütőered. A fejed betörött..Eddig ennyit mondtak el az orvosok -Mondta komoran. Ismét kidülledt szemekkel néztem..Ennyi minden történt volna? Mióta fekszek itt? Hol vannak a többiek? Tettem fel magamban a kérdéseket. Láttam, ahogy a maknae szeme sarkában megcsillan egy könnycsepp, majd végiggördül az arcán. Ahogy látom, ő sem úszta meg kisebb sebek nélkül. A szája felrepedt, lila foltok vannak a karján és kisebb vágásnyomok a törött üveg által..Aish, szegény.
-Mi baj?- Tettem fel a kérdést meglepődötten.
-Attól féltem, elveszítünk. Pontosabban attól, hogy mi lesz, ha én elveszítelek -Mondanivalója közben kissé megcsuklott a hangja.
-Mégis mennyi ideig voltam itt? Hol vannak a többiek?-Kérdeztem, mintha meg sem hallottam volna az előbbi mondatát.
-Egy hete és 4 napja feküdtél mozdulatlanul..A Fiúk felépültek, a turnét muszáj folytatni..És -Nem hagytam, hogy végigmondja.
-Miért maradtál itt? Miért pont TE?-Tettem fel a kérdésem a 'TE' szót különösen nyomatékosítva. Nem volt arra szükségem, hogy a koncerten történtekkel zaklassanak. Különösen őt nem akartam látni most..Mielőtt nekiállt volna válaszolni, tarkójára simított és könnytől csillogó szemekkel nézett rám.
-Itt akartam maradni. Taehyung szeretett volna, de én erősködtem a leadernek, hogy hadd én maradjak itt. Meg akarom veled beszélni, ami történt - Mondta komoly arckifejezéssel. Nem, nem akartam megbeszélni.
-Én nem szeretnék róla beszélni. Hagyjuk, kérlek. És ha csak ezért maradtál itt, hogy kifaggass, ülj repülőre és menj utánuk -Mondtam, és elfordítottam a fejem. Ezért maradt itt?
-Hyung, ne érts félre, aggódunk érted mindannyian. Nem ezért maradtam itt. Fontos vagy nekem, akárcsak a többieknek. Nem haragszom rád, azért ami történt. Te vagy szinte a legjobb barátom..- Azt hiszi ezzel könnyített a lelkemen? Tudatomra adta, hogy ugyan annyit érek neki, mint a többieknek...
-Értem. Ideadnád a telefonom, kérlek? Felhívom Taehyungot -Bólintott és átnyújtotta a készüléket. Csak bámulta, hogy mit csinálok, mire megelégeltem bámészkodását és rászóltam.
-Kimennél? Nem szeretném, ha hallanád, amit vele osztok meg -Kérdeztem unottan, míg hessegettem a kezemmel. Nagyon fáj a kezem is. Rokkant leszek, vagy mi az isten?! Mellesleg felfogtam én is, hogy épp azzal az emberrel vagyok világi paraszt, akit a legjobban szeretek...De kinek esne jól, ha belezúgna egy cső heteró barátjába, nulla eséllyel, ezt tetőzve el is utasítják? Senkinek szerintem.
-Hadd ne menjek ki, látni szeretném, hogy minden rendben van veled. Kérlek -Nézett rám kérlelő tekintettel. Hevesen megráztam a fejem, és kitessékeltem. Mikor kiment, könnyes szemekkel hívtam legjobb barátom, egyből felvette a telefont és ordítani kezdett. Még jobban megfájdult a fejem.
-Srácok, Jimin hív! Gyertek ide, gyorsan!- Hangjából ítélve egy hatalmas vigyor terült el az arcán és a következő pár másodpercben már bekapcsolta a kamerát is, láttam öt tejbe tök-ként vigyorgó arcot.
-Jó látni titeket.-Mondtam kedves hangon, bár csak Tae-vel szerettem volna beszélni..A többi tagok láttán mégis,  kicsit elmosolyodtam. Végre.
-Kapcsold be a kamerád!-Jin szólt, a többiek helyeselték kérését. Mikor bekapcsoltam, láthatóan örültek, hogy mosolygok.
-Na elég már mert fáj az arcom, gyerekek.- Mondtam. JungKook csak lesett be az ablakon, mire hessegettem a kezemmel. Ez nem állatkert, és nem vagyok fő attrakció, hogy engem kelljen bámulnia minden óvodásnak.
-Jiminie, képzeld! Nemsokára meglátogatunk!-Ezzel még nagyobb mosolyt csaltak az arcomra. Végre megbeszélhetem Tae-val  amit akartam a hívás kezdetekor. Nem mintha zavarna, hogy a többiek is a vonal másik végén lennének.
-Mikor? Amúgy, ti hogy vagytok? Jól sikerült eddig a turné?
-Holnap, ha minden jól sikerül! Jobban vagyunk. Túl jól, habár titeket hiányol nagyon a rajongótábor. Meg persze mi is..és én is. Főleg téged.- Mondta Taehyung, de az utolsó két mondatot halkabban, szinte suttogva mondta. Erre a mondatra eltátottam a szám, mire Jin hangos nevetésbe kezdett és vállon csapta Taehyungot. Ookéé ez furi volt.
-Remek! Érezzétek jól magatokat. Szerintem megyek, fáradt vagyok.- Mondtam álmosan.
-Rendben, pihend ki magad, és ne erőltesd meg a szervezeted.A doktor hívott, hogy mit diagnosztizáltak, milyen állapotban vagy. Ja, és JungKook..Vele beszélj. Jó éjt, ChimChim!
-Aish. Oké. Jó éjt srácok!- Mondtam, majd kinyomtam a telefont. Miért kell vele beszélnem? JungKook benyitott, és leült velem szemben. Elfordultam a másik irányba, próbáltam elaludni, ami sikerült is ezek szerint.
 Másnap, mikor felkeltem, esett az eső odakinn. JungKook megint rajtam aludt. Ugyan úgy, mint tegnap. Rásimítottam fejére, mire mocorogni kezdett, és felkelt.
-Jó reggelt hyuung!-Mondta nagy mosollyal arcán. Mit szívott? Történt valami?
-Jó reggelt. Mi ez a jó kedv?-Kérdeztem közömbösen.
-Csak jó így ébredni. Hogy érzed magad? Fáj valamid? Nem vagy éhes?-Tette fel a kérdéseket sorban. Várjunk. Jó így ébredni? Mi? Gondoltam, rákérdezek, de hamar elhessegettem a gondolatot, mikor eszembe jutott, hogy akkor valószínűleg a koncertről fog kérdezni, ha felhozom a témát.
-Jól vagyok. Kicsit fáj a fejem. És sajog a testem. De jobb, mint tegnap. Jó, hogy kérdezed. Megennék egy egész tehenet!-Mondom nevetve az utolsó mondatom.
-Mit hozzak? Vagy rendeljek? Ha kell elmegyek akárhová, csak mondd mit szeretnél enni!- Mondja komolyan, mégis mosolyogva. Ezen nevetnem kellett.
-Nyugi Kook, te is éhes lehetsz. Hozz azt, amit  te szeretnél. Csak dupla adagot. És siess mert megeszem magam!- Paskoltam vállon, mire felpattant és gyorsan sétált kifelé egy széles mosoly kíséretében. Olyan húsz perc elteltével visszatért két hatalmas zacskó kajával.
-Jézusom Kook!-Nevettem fel-Nem azt mondtam, hogy hozd el az egész büfét!- Erre a mondatomra ő is nevetni kezdett. Imádom, ha nevet.
-Csak biztosra mentem! És csak olyan kaját hoztam, amit szeretsz, és ehetsz is -Kipakolta az ételt, addig én nagy nehezen feltápászkodtam ülésbe. Dedósnak éreztem magam, ugyanis nem hagyta, hogy egyek. Szó szerint, etetett. Miután befejezte az 'etetésemet' és ő is befejezte a rendes ételek evését, kinyitott egy kisebb zacskót, ami tele volt nasival.
-JungKook. Felhizlalsz, aztán levágsz?-Nevettem el magam.
-Lebuktattál!-Nevetett ő is velem.
-Amúgy...JungKook, sajnálom, hogy tegnap kiküldtelek. Biztos te is szerettél volna velük beszélni. Sajnálom -Mondtam megbánóan.
-Semmi baj! Felhívott Jin, és beszéltem a többiekkel is keveset -Mondta széles mosollyal. Olyan aranyos.
-Rendben van -Mondtam neki, majd szelíden elmosolyodtam.
-Na, nyúlj bele, és azt esszük elsőnek, amit kihúzol!-Mondta lelkesen. Belenyúltam a zacskóba. Mi más akadhatott volna a kezembe, komolyan?! Egy zacskó pocky. Szerencsétlenségem teteje! JungKook perverzen mosolyogva szinte kitépte a kezemből a zacskót, és gyorsan kibontotta.
-A kedvencem!-Mondta, mire kiemelt egy csokis pálcikát.-Na, hyung nyisd ki a szád. Mondd, 'áááá' -Kérésének eleget téve kinyitottam a szám és leharaptam egy darabot az édességből. Reméltem, hogy nem kell ezt a hagyományos módon 'játszani' és ketten enni, de  Kook nem tágított a hagyomány elve mellől. Csak egy volt a baj. Rohamos tempóban harapta felém haladva a csokis ropit, nyúl módjára. Én lefagyva tartottam az első harapásomnál, mire ő már csak pár milliméterre volt ajkaimtól. Húzódtam hátra, mire ő egyre jobban felém mászott. Már szinte rajtam feküdt, de nem tudtam hátrébb menni, nekiütközött fejem a falnak. Felszisszentem a fájdalomtól, de ő továbbra is közeledett. Éreztem a leheletét ajkaimon. Mikor véget ért a ropi, kinyitotta résnyire a szemeit, majd számat kezdte el szuggerálni. Azt hittem, megőrülök, olyan közel volt hozzám. Kook, ha nem csinálsz valamit ebben a pillanatban, esküszöm, hogy megbánod.. A következő pillanatban, mintha hallotta volna gondolatom, rámart ajkaimra lehunyt szemekkel. Nyelvével végignyalt alsó ajkamon, bejutásért könyörögve. Azonnal leejtettem állkapcsom, és nyelvünket összekapcsolva olyan meleg érzés töltött el, mint még soha. Mohón falta ajkaim. Nem elég, hogy csupán az érintésétől zavarba jövök, most még ez is?!Csókunkat egy hangos őrjöngés, és ajtónyitás zavarta meg, ami hirtelen abba maradt.
-Ji..Jimin?-Hallottam egy ismerős hangot, majd gyors lépteket, és egy ajtócsapódást. Nem láttam ki volt az, hiszen JungKook arcomba hajolva reakcióm leste, míg arca paradicsom vörös volt. Mi a franc volt ez, Jeon Jeong Guk?!
 A maknae elhúzódott tőlem és leült megszokott helyére. Így végre szabad volt teljes látószögem,és feltérképeztem, hogy kik voltak a zaj hangforrásai. A banda többi tagja volt, de első ránézésre nem vettem észre, hogy egy hiányzik közülük. Pedig valaki elment...Ah meg is van! Taehyung? Nem tétlenkedtem, azonnal rákérdeztem barátaimnál, hogy miért futott el legjobb barátom.
- Tae hova lett?- Kérdeztem, de válasz nem érkezett. Lefagyva álltak az ajtóban..Láthatták amint JungKook..Akkor Tae ezért rohant el? De mégis miért? Oké, megértem, nem lehetett valami szívmelengető látvány. Lehet hányni ment.
-Srácok, megmagyarázom-Kezdett szónoklásba Kook. Kíváncsi lettem, miért csinálta azt, amit.-Oké, nem, nem. Mégsem magyarázom meg. Csak akartam..-hadarta el, néma csönd lett..Megint. Megint azt hittem, minden rendben lesz. Ugyan az. Jelentéktelen volt ez számára. Még jobban összetört, már ha lehetett. Teljesen kiakadtam. Nyílt az ajtó, és egy sírástól vörös és könnyes szemű, szipogó Taehyung lépett be rajta. Rohamos léptekkel megindult Kookie felé, aki ijedtében kezeit feje elé emelte és a lehető legkisebb méretűre húzta magát össze.
-Mégis mit képzelsz magadról? Ki a francnak érzed magad? Mit teszel vele? Még ha jó lennél Jimin-hez és megbecsülnéd, akkor érteném, hogy megcsókolod! De így? Egy hete undorodtál tőle, megjátszod az aggódó jó barátot és feje tetejére állítod a lelki világát!-Csattant egy pofon JungKook arcán, Taehyung által.
-Kim TaeHyung! Most azonnal fejezd be! Mindannyiunkat kiküldenek! Ezt akarod?!-Akadt ki Jin, és húzni kezdte hátrafelé Tae-t, mire ő kibontakozott Jin szorításából.
-Elegem van! Basszátok meg mind! ÉN nem csókoltam meg, pedig mióta ismerem szeretem! SENKI, ismétlem SENKI nem tehetné meg ezt vele, maximum én. A legjobb barátjának tekint, mindig itt voltam vele, megvédtem. Egyedül nekem állna jogomban megtenni! Te meg csak kihasználod!- Biccentett JungKook felé.-Tudod, hogy mennyit sírt miattad? ÉN vigasztaltam meg. Te egy tapló gyökér vagy, nem vetted észre sok év alatt, hogy nem vagy neki kicsit sem közömbös?-Ordította mindezt teli torokból, majd térdre esve sírt tovább. Istenem, én..én sem vettem észre, hogy szeret engem, és nem csak barátilag..én is tapló vagyok. Néma csönd lett, JungKook és Taehyung is sírt. Én lesokkolva feküdtem. Bejött egy orvos, és kitessékelte őket, mert hangosak voltak. Rá tudtam beszélni az orvost, hogy Jin hadd maradjon bent velem.
-Jimin, tudom.Tudom, hogy ez sok neked. De én itt vagyok!-Nézett megértően és kedvesen mosolygott rám.
-Jin..én..nem tudtam..Te tudtad? Neked elmondta?-Kérdeztem könnyes szemekkel.
-Elmondta nekem, mikor indultunk innen tovább. Sírt az ágyad felett, könyörgött, hogy hadd maradjon itt, de gondoltuk, hogy Kookie-val több dolgot kell megbeszélnetek -Mondta lesütött szemekkel.
-Nem akarom elveszíteni semelyikőjüket sem! Kérlek segíts hyung!-Sírva borultam karjai közé. Miért pont velem kell ezeknek megtörténnie?