5.rész~Viszlát srácok!

(Innentől két fél szemszögéből fogjuk írni, ParkSungTae közreműködésével. Ő írja JungKook szemszögét.)

Jimin Pov.:
Mikor felértem a szobámba, könnyes szemekkel dőltem le fekvő alkamatosságomra. Kicsivel később halk kopogást hallottam az ajtómon s egy szomorú TaeTae pillantott vissza rám. Biccentettem fejemmel, jelzést adva neki, hogy nyugodtan bejöhet. Így is tett, leült mellém s szoros ölelésbe húzott, majd megcsókolt. Finoman eltoltam magamtól Taehyung-ot, jelezvén, hogy nem esik jól gesztusa. JungKook-ot akarom. Hiába tette azt, amit. Nekem Ő kell. Senki más..

JungKook Pov.:
Tae kettesével szedte a lépcsőfokokat Jimin szobája felé. Minden porcikám sajgott a rám mért ütésektől, éreztem  vérem keserű, fémes ízét a számban.  A fájdalomtól felállni sem bírtam egy ideig, de mikor eszembe jutott,hogy az a szemét képes volt megütni szerelmem, azonnal rohantam utána. Mikor benyitottam V éppen Jimin-t pátyolgatta...jó hogy nem fojt le ott helyben az ágyról. Amikor már nem bírtam tovább nézni a drámát megszólaltam, félbeszakítva ezzel a csöpögős jelenetet.
-Jimin az enyém, te rohadék!-Ordítottam teli torokból. Jimin arcára kiült az összes érzelem és hatalmas könnyei utat törtek maguknak. Fájdalmas volt őt így látni, de tudtam, hogy nem mutathatom magam gyengének.
-Miért basztad meg, ha tudtad, hogy ő az enyém?!-Csattantam fel hirtelen, olyan szigorú hangvétellel, amitől még magam is megijedtem. Láttam Taehyung szemében, hogy fél. Fél a szemembe nézni és azt mondani, 'Mert szeretem!'. Beszélni akartam Jiminnel. Elmondani neki, hogy mindent amit tettem, azért tettem, mert fontos nekem és szeretem. De nem. Kiküldött egy 'Szeretnék most egyedül lenni.' ürüggyel. Ekkor hangos csörömpölést hallottunk a konyhából kiszűrődni, s mint akiket puskából lőttek ki rohantunk a hang irányába. Leérve megdöbbentő látvány tárult elénk. Jin és Namjoon falták egymást. Idősebbik a pulton ült, s mit sem törődve a törött tányérral mart a leader ajkaira. Azt hittem ott helyben ájulok el. Na jó, azért sejthettük, hogy van valami közöttük, de most így hirtelen szembesülni vele, kicsit váratlan volt. Igazából semmi bajom nincs vele, legyenek boldogok, de akkor sem mindenki előtt kéne lenyelniük egymást. Mikor észrevették, hogy figyeljük őket Jin ellökte magától párját és leugrott a konyhabútorról.Egy ideig még bámultuk őket, míg végül bevallották maguktól. Az egész banda jól fogadta a hírt, sőt mindenki gratulált nekik. Miután kiürítettük Namjoon-ék témáját, Jimin felbaktatott szobájába s magára zárta az ajtót, korábbi utasításának eleget téve.

Jimin Pov.:
Mikor kiderült, hogy a bandában már volt egy gerlepár évek óta, hirtelen JungKook és én jutottunk eszembe. Csak sajnos mi sosem leszünk egy pár... Ám egy kérdés még mindig nyomja tudatomat. Hogy bírták így titkolni? Képtelenség lenne számomra, hogy ne érjek hozzá páromhoz. Aki nincs is..Jin-ék beszéde után felmentem szobámba s igyekeztem el aludni, amint tudtam. Nem akartam gondolkodni semmin, nem akartam semmit sem érezni, mert az a gondolat, hogy én és a maknae között létrehozott képzeletbeli kapcsolatom sosem fog megvalósulni, egyre több könnyet s egyre hallhatóbb hangokat csalt ki belőlem sírásom közben.
Mikor reggel felkeltem, egyből, akaratlanul gondolkodásba vetettem elmém. Jól esett, amit JungKook tegnap mondott. Valamiért mégis úgy éreztem, hogy tárgyilagosan tekintett magáénak, nem érzelmileg..Nem mertem optimistaként tekinteni a dolgaimra. Sosem voltam az, sem realista. Élő példája voltam a pesszimistaságnak. Tudom, hogy nem valami jó. Nem tudtam vele mit kezdeni.. Gondolatmenetemből ismét Taehyung és JungKook közti veszekedés zökkentett ki. Halottak módjára lesétáltam s hallottam, hogy a fürdőn fojt a vita. Biztos voltam benne, hogy a fiatalabbik szándékosan húzza Taehyung-ot, hiszen fontos elintéznivalója volt Tae-nak a filmjével kapcsolatban. Rájuk szóltam, hogy maradjanak el, mert elegem van nekem is és a banda többi tagjának is. Amint megszólaltam, abban a pillanatban kinyitódott a fürdő ajtaja és JungKook abba hagyva előbbi veszekedését kifújta a bennrekedt levegőjét s újult erővel kezdett veszekedni.
-Látod hogy néz ki? Tiszta karikás a szeme! Aludni sem hagyod, mert egyből dörömbölni és ordibálni kell az ajtón, hogy engedjelek be. Nem igaz, hogy nem tudsz öt percet várni!-Mondta Kookie kissé humoros hangon. Marha jól esett a karikás szemgödreimre tett megjegyzése. Ám a veszekedést pontosan tudom, hogy miért csinálta. Csak húzni akarta az agyát.
-Tudod jól, hogy ma tárgyalásom van. Kérlek, engedj már be a kibaszott fürdőbe! Ne légy gyerekes!- Mondta Taehyung méregtől elpirosodott fejjel.
-Leszarom a tárgyalásod. Téged is. Eddig is leszartam, mióta hátba támadtál.- Rántott vállat a fiatalabbik.
-Mikor? Hm? Mondd csak, nem úgy volt, hogy heteró vagy? Tudtad, hogy szeretem. Csak azért csinálod ezt, hogy legyen mivel basztatnod. Nem szereted őt!-Mondta TaeTae kiakadva.
-Nem mondtam, hogy nem vagyok heteró. Azt sem, hogy nem vagyok meleg. Minden esetre nem vagyok olyan, mint te. -Ezzel lezárta Kookie a veszekedést. Hogy értette, hogy nem olyan mint Tae? Nem..nem szeret? Mármint nem szerelmes belém? Akkor mire fel ez a felhajtás.. Miért teszi ezt.. Összezavart. Pesszimista létemre rosszul esett mondókája. Ismét, mintha tárgy lettem volna.. Könnyes szemekkel hagytam ott a fiúkat, felslattyogtam a szobámba és órákig gondolkodtam, mitévő legyek. Arra a döntésre jutottam, hogy el kell hagynom a bandát s a barátaim. Nem tehetem tönkre több éves munkájukat..Ráadásul a tegnapi Jin-es incidenshez visszatérve, Namjoon mondta, hogy a legidősebb sokat idegeskedett rajtam s a két fiú miatt, mert nem fértünk meg. Az én hibám, én csináltam. Felborítottam a banda életét. El kellett mennem, ténylegesen...Kis idő múlva előkutattam egy kisebb s egy nagyobb bőröndöt, mibe létszükségletes dolgaim pakoltam. Miután végeztem a pakolással, le mentem a fürdőbe elvégezni szükséges dolgaim. Amint végeztem, sietve mentem vissza szobámba, féltem, hogy meggondolom magam indulás előtt. Gyorsan felöltöztem s teljes ruházatban léptem ki szobámból. Épp csak leértem a lépcsőről a két bőrönddel, mire mindenki tekintete rám szegeződött s csak pislogtak nagyokat.
-Jimin, hova mész?-Kérdezte Jin idegesen, mégis félve.
-El..-Mondtam halkan, miközben lábaimra szegeztem tekintetem.
-Mi? Hova?-Kérdezte Taehyung hirtelen s nagy hangvétellel, amitől kissé megugrottam.
-El megyek. Kilépek a bandából. El költözök. Csak gondoltam, jobb lenne elköszönni tőletek..Mire leértem a lépcsőről már ide sem kellett titeket hívnom, ugyanis habtákban álltatok..-Mondtam könnyes szemekkel, már barátaimat nézve.
-Nem mehetsz el! Mégis miért mennél el?!-Hangzott el újabb kérdés Hoseok szájából.
-Nem fogom tönkretenni, amiért dolgoztatok évekig. Kérlek, ne próbáljatok marasztalni. Jobb lesz így mindenkinek. Nekem is..-Néztem Hoseok szemeibe s mögötte megpillantottam JungKook-ot, kinek arca minden porcikája oly piros volt a sírástól, mintha órák óta sírna..Tekintetünk találkozott s hirtelen felállt, majd irányát felém vette. Azt hittem, mondani fog valamit de csak belém jött és futott tovább, gondolom szobájába..Próbáltam utána nyúlni, de túl gyors volt. Szuper vagyok..El is üldöztem. A maknae ezen cselekedetére hangosabb zokogásban törtem ki, majd JungKook kivételével mindenki ölelt mindenkit, mint egy nagy család s együtt sírtunk. Még egy picit elbeszélgettünk, bár hiányzott Kookie társasága, aki még mindig szobájában kuksolt, de nem akartam zavarni, hátha még jobban meg utálna. Indulnom kellett, mert lekéstem volna a gépem, ha még trécseltem volna barátaimmal. Szomorúan búcsúztam életem legboldogabb részétől, amit ennek a hat csodás srácnak köszönhetek. A repülőtérre vezető út hosszú volt, a taxiban elaludtam. Mikor felkeltem, alig pár perc volt vissza az útból, így összeszedtem magam. Mikor megérkeztem, feltettem a maszkom s sietve megvettem a jegyem. Nem sokkal később szomorúan battyogtam be a várakozó helységbe, hol vártam repülőm érkezését.

Jungkook Pov.:
Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy itt akart hagyni mindannyiunkat. El akart menni és soha többé nem láthattam volna. Elveszítettem azt, akit a világon a legjobban szerettem. Nem mondtam neki semmit, el sem búcsúztam. Még csak meg sem próbáltam maradásra bírni. Feküdtem ágyamon Suga-val közös szobámban és vártam a csodát. A csodát, hogy talán mégsem megy el...de ez nem fog megtörténni...hiszen ő nem szeret. Azok után amit tettem vele...hh..
-Micsoda?!-hallottam meg Namjoon döbbent hangját-Japánba?De miért?
-Nem tudom, nem mondott többet-válaszolt Jin.
Azonnal lerohantam, ahogy leesett, hogy miről is van szó.
-Mi az? Mi történt? Mondott valamit?-kérdeztem izgatottan s kissé ijedten.
-N-nem..-dadogta az idősebbik.
-Hol van?!-ordítottam már-Tudni akarom, hogy hol van!
-A reptéren-suttogta Jin, sírástól elfojtott hangon. Ahogy ez a két szó elhagyta a száját, megfogtam a táskám, beledobáltam a telefonom, a pénztárcám és néhány iratomat, amikkel igazolni tudom magam.
-Jungkook, hova mé..-hangos ajtócsapódással hagytam el a dorm-ot.
 Hívtam egy taxit amire hál' istennek nem kellett sokat várnom. Bepattantam a hátsó ülésre és megadtam az úti célt. A reptér. Mikor megérkeztünk, fizettem és már spuriztam is a jegypénztárhoz. Vettem egy jegyet amivel bejuthatok a terminál belsőbb részébe, ahol a repülni kívánó utasok várják járataikat. Bementem s mikor megpillantottam Jimint rohanni kezdtem és nevét kiáltottam. Megfordult s szemeivel keresni kezdte a hang forrását. Mikor találkozott tekintetünk, könnyek csordultak ki szeméből s maszkja szélén megálltak, majd futni kezdett. Gyorsítottam tempómon, majd mikor már elég közel kerültem hozzá megragadtam alkarját s egy rántással megfordítva őt, szorosan magamhoz öleltem. Érezni akartam minden egyes porcikáját. A magaménak akartam őt tudni...tényleg...teljesen...és, hogy ő kérjen meg rá. Hogy amikor megtörténik, lássam szemeiben a tüzet. De tudtam, hogy erre még várnom kell. Már ha megtörténik... Kihasználtam ölelése minden pillanatát miközben nyakába pihegtem. Percek teltek el, mire észbe kapott és eltolt magától. Körbenéztem és egyre több kíváncsi szem figyelt minket kamerákkal, telefonokkal. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, ezért behúztam szívem megfájdítóját a mosdóba. Most mit gondolhatnak a fanok..
-Jimin...én..hh-Próbáltam elmondani neki, mit érzek valójában, de egyszerűen nem tudtam, hogy tálaljam.-El kell mondanom valamit-Nagyra tágult szemekkel fürkészte az arcom, hogy mit óhajtok kinyögni-Jimin én...-Hogy mondjam el neki?-...szeretlek-És tessék, kimondtam.
-É-én...ne-nem tudom mit m-mondjak...-Dadogta. Olyan aranyos ilyenkor. Teljesen elvörösödött. Nem válaszolt semmit, csak megölelt, majd miután elváltunk számra puszilt. Most tényleg megtette? Vagy csak képzelődöm?
-Mi lenne ha kivennénk egy szobát estére? Meg kell beszélnünk rengeteg dolgot.-Kérdezte már több magabiztossággal a hangjában.
Én ezt nem hiszem el. Sikerült maradásra bírnom?! Nem bírja a szívem ezt a tömör izgalmat. Itt fogok elájulni. És ahogy itt irul-pirul előttem...le fog állni a szívverésem.
-Oké, persze. Tudok a közelbe egy jó helyet-Vágtam rá egyből szélesen vigyorogva.
 Hívtunk egy taxit és kis idő múlva már a holteben lefekvéshez készülődtünk. Míg ő fürdött, én felhívtam a srácokat és elmeséltem nekik, hogy mi történt. Nagyon örültek, hogy Jimin mégsem utazik el..Habár Taehyung nem volt elragadtatva az örömtől, de szerintem ő is örült, hogy megmásítottam Jimin, számunkra rossz döntését. Nem is tudom mi lett volna velünk nélküle. Az biztos nem lettünk volna ugyan az a BTS, mint akik magabiztosak és boldogan állnak ki a színpadra, szeretett rajongók elé; akik arra biztatják az ARMY-kat, hogy ne féljenek önmaguk lenni; akik mindent megtesznek egymásért és támogatóikért.
 Másnap reggel megegyeztünk Jimin-nel abban, hogy még maradunk egy napot és elmentünk nyugisabb, kevésbé ismert helyekre 'pót randi' keretében. Elmentünk állatkertbe, étterembe. Repültünk helikopterrel s fagyiztunk. Végül elmentünk egy parkba sétálni. Leültünk egy padra és úgy döntöttem, nem húzom tovább és megkérdezem.
-Jiminnie~...-Szólítottam édes hangon-Kérdezhetek valamit?
-P-persze-felelte, s kissé elvörösödött.
-Park Jimin-térdeltem le-lennél a barátom?
-É-én...-dadogta-...igen-mondta egy hatalmas mosollyal arcán, melyet később tenyereibe rejtett.. Tudom, kissé gyors, de nem akarok még több időt vesztegetni. Abban a pillanatban hatalmas boldogság árasztotta el egész testem. Szorosan megöleltem szerelmem mígnem elhúzódott, mondván, hogy későre jár és vissza kell mennünk, mert holnap korán kell kelnünk, ha időben vissza akarunk érni. Visszaérve a hotelszobába, egy gyors fürdés és fogmosás után bebújtunk az ágyba. Átbeszéltünk mindent, amit csak tudtunk. Mióta szeretem, mit szeretek benne. Miért tettem azt a dolgot a táncteremben s miért bántam vele úgy, ahogy nem érdemelte volna meg. Később úgy döntöttünk, ideje aludnunk. Jimin-t öleltem, ő pedig édesen nyakamba szuszogott. Még életemben nem aludtam olyan jól, mint akkor. Igaz, csók nem csattant el ebben a másfél napban, de megértem. Félhetett tőlem korábbi tetteim miatt..

Jimin Pov.:
Hihetetlen energiát éreztem magamban, amint felkeltem. Aludtam már JungKook-al tegnap is s az előtt is. Ám a mostani valahogy más volt, megnyugtatott. Minden gondom elfeledtette velem. Gyengéd puszikkal keltettem szerelmem, jelezvén, hogy keljen fel. Életemben nem voltam még annyira boldog szerintem, mint most. Mindenem meg van, amit csak akartam. Míg szerelmem ébredezett, párszor lejátszottam fejemben a tegnap történteket. Akaratlanul legördült egy könnycsepp szemem sarkából, boldogságom kifejezése képp. Olyan édes volt, hogy próbálta pótolni a randikat, melyek hiúságunk és önbecsülésünk miatt elmaradtak. Féltem elhinni, hogy igaz ez, de ha álmodtam volna sem akartam volna fel ébredni, semmi pénzért. Mikor Kookie életjelet adott s jelezte, hogy ébren van, nyakamba csókolt. Ettől megremegtem, ugyanis a rózsaszín felhők eltűntek elmémből s sötétség váltotta fel azokat. Eszembe jutottak a táncteremben történtek. JungKook észrevette, hogy valami nem oké, majd félve feltette kérdését.
-Minden oké? Ezt nem szabadott volna?..-Kérdezte Kookie.
-Persze, persze. Minden oké, csak az emlékek..ah, ne haragudj.-Mondtam szerelmemnek, miután szemeibe néztem majd mellkasába bújtam szorosan.
-Sajnálom..-Mondta sajnálkozóan s fejem búbjára csókolt.
 Kis idő múlva rávettük magunk a készülődésre s miután meg reggeliztünk, leadtuk hotelszobánk kulcsait. Nagyjából fél óra volt a dorm felé az út s én ennek az időnek a felét szinte JungKook ölében, szuszogva töltöttem. Gyors alvó voltam, mit ne mondjak. Mikor megérkeztünk, kifizettük a taxist. Megálltunk közös lakhelyünk előtt.
-Mondjuk el nekik?-Kérdezte Kookie miközben kissé megemelte összekulcsolt kezeink, célozva kapcsolatunkra.
-Nem hiszem, hogy kéne. Főleg most.-Mondtam kissé szomorkásan s elengedtem kezét.
-Akkor gyerünk....Irány befelé!- Mondta Kookie lehangoltan mondata elejét, majd csikizni kezdett, mire hangos nevetésben törtem ki.
-Neh, elég, hagyd abbaa!-Szinte sikítottam könyörgő szavaim a maknae felé intézve. Könnyeztem a csiklandós érzéstől. Hirtelen leállt kínzásommal, mire arcunk pont úgy esett, hogy alig legyünk pár miniméterre egymástól. Rámartam ajkaira, bejutást engedélyezve magamnak a maknae szájüregébe. Isteni érzés volt. Csókunk közben két kezem arcára tettem, míg ő csípőmnél fogott meg. Hirtelen elszakadtam s pajkosan vállon csapva rohantan be a dorm ajtaján. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Imádom ezt a fiút!

Nem tudom, hogy sikerült ez a rész a szemszögek váltakozása miatt. Rövid is, meg nem is. Siettünk vele, ahogy tudtunk, reméljük tetszett. c: